Újra Gyülekezeti délután!
„Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!”
Zsoltárok 133, 1
Egy régi gyülekezeti, közösségi alkalmat igyekeztünk megújítani Virágvasárnap délutánján.
A januárban szolgálatba álló Presbitérium elhatározta, a Diakóniai és Közösségi Bizottság kezdeményezésére, hogy tartsunk egy olyan alkalmat, amin a gyülekezet minden tagja kortól függetlenül részt vehet. Szerettük volna, ha ez olyan esemény lenne, ahol az igei töltődés mellett könnyed formában, egymással beszélgetve, ismerkedve, játszva, megterített asztal mellett tud épülni a közösségünk. Nagy várakozás előzte meg ezt a különleges napot, hogy vajon milyen lesz a fogadtatás? Az alkalom hirdetve volt a szószéken, a faliújságokra elegáns hívogató plakát készült, szórólapokat helyeztünk el a templom kijáratai mellett és az oviba és suliba járó gyerekeket és szüleiket is próbáltuk elérni. Istennek hála, a Gyülekezeti délutánon, az emeleti gyerekvigyázóban kézműveskedő gyermekekkel együtt százan voltunk.
Nagy öröm mindannyiunk számára, hogy minden korosztály képviselte magát és az intézményeinkből is érdeklődés mutatkozott a közösség megélésére és a hitben való közös épülésre. Köszönjük Lévai Lászlóné Ilonka néni bizonyságtételét, a Nagy család zenei produkcióit, a Pintér család énekét és Novák Noémi kedves szavalatát! Köszönjük továbbá mindenkinek a szervezésben való részvételt, a játék összeállítását és a szeretetvendégség lebonyolítását!
A következő Gyülekezeti délután 2024. szeptember 22-én, vasárnap lesz, írja be már most mindenki a naptárába!