IFI – Biai Református Egyházközség

Mindenkit szeretettel várunk alkalmainkra!

Célunk, hogy a fiatalok olyan közösségbe járjanak, ahol megtapasztalhatják Isten szeretetét
és őszintén beszélgethetnek az életüket érintő kérdésekről a Biblia tükrében.

Ezt segítik elő a szombati alkalmak, a közösségépítő kirándulások, táborok, csendes napok.

Az alkalmakat 17 órakor kezdjük.

Az ifivezetők nevében:
Szabó Mónika
sz.monika04.03@gmail.com

„Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged,

az egyedül igaz Istent,

és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust.”

János 17,3

Csendeshéten a nagy ifi

Iszkaszentgyörgy, 2022. július 18–25.

Szabó Móni néni, ifjúsági alkalmaink egyik vezetője szervezte a nagy-ifis táborunkat. Nekem is felhívta a figyelmem, ha van kedvem, tartsak velük. Nagyon örültem a meghívásnak és kíváncsian vártam a hetet. Eddig azt tapasztaltam, hogy egy szerető, befogadó, segítőkész keresztyén közösség tagja lettem, hisz már egy jó ideje járok szombatonként ifjúsági órára.

13-25 éves korú fiatalok vidám csapatával töltöttem el ezt a néhány napot. A templomtól kocsikkal mentünk Iszkaszentgyörgyre, a táborozók szüleinek segítségével. Utunk örömteli beszélgetéssel, nevetéssel telt.

A helyszín egy szépen felújított épületben volt, tágas udvarral. Már az első délután egy jót röplabdáztunk, s ezt a jó szokásunkat a teljes tábor ideje alatt megtartottuk.

Táborozásunk alatt naponta háromszor voltak igei alkalmak, melyek segítettek abban, hogy Istenhez sokkal közelebb kerüljek és megújítsam az imaéletem.

A kiscsoportos beszélgetéseken kötetlenül mesélhettünk egymásnak hitünk megéléséről és arról, hogy az igei alkalmakon hogyan szólított meg minket Isten. Angyalkázás keretében apró és kedves meglepetésekkel örvendeztettük meg egymást.

A lelkesebb fiatalok reggelente közös tornával kezdték a napot, miközben az önkéntes naposok terítettek meg a reggelihez. Oldott hangulatú beszélgetések, finom ételek és sok-sok vicces pillanat jellemezte a közös étkezéseinket.

A vidám hangulat a szobákba is elkísért minket, ahol még takarodó előtt énekeltünk és csevegtünk, ezáltal sok új barátság született.

A hét közepén a közeli Székesfehérvárra kirándultunk, ahol megnéztük a Királyok és szentek: Árpádok kora című nagyszerű kiállítást.

Hálás vagyok Istennek, hogy megáldotta ezt a hetet, és közös élményektől feltöltődve érkezhettünk haza.

Biztos vagyok benne, hogy jövőre is csatlakozom!

Rakita Csenge

Nagykovácsiban jártunk…

2022. április

Gyülekezetünkben immáron több évre visszanyúló hagyománnyá vált, hogy minden év tavaszán a biai templom megnyitja kapuit több tucat fiatal számára, akiknek egy ifjúsági csendesnap keretein belül lehetőségük nyílik mind az egymással, mind az Úr Jézussal való találkozásra. Erre az alkalomra hivatalosak voltak a legközelebbi települések református ifiközösségei is, de kis túlzással állítható, hogy korábban csupán a Biai és Pátyi gyülekezetekből kerültek ki a résztvevők. Aki azonban valamilyen oknál fogva lemaradt volna erről a csendesnapról, szomorkodnia nem kellett, hiszen ősszel a Pátyi Gyülekezet hasonló alkalomra invitálta a biai ifiseket.

Az évek múlásával azonban ez az ifik közötti kapcsolat szemmel láthatóan egyre inkább növekedett, egyre több gyülekezetre terjedt ki és évről-évre több és több ifiközösség tette tiszteletét a csendesnapokon. Számomra hatalmas öröm látni, hogy Jézus Krisztus milyen gondosan hívogatja és gyűjti egybe a környékbeli híveket és hogy milyen szépen építi a köztük lévő együttműködést és egyetértést. Nagyon fontosnak tartom ezt az összefogást, hiszen egy ilyen nagyobb közösségből mindenki gazdagodik és erősödik, hiszen egy tábortűzben is minél több faág van, annál nagyobb és annál tartósabb a lángja. Kiváltképp, ha ez a láng maga Jézus és a belé vetett közös hit.

2022 volt az első év, amikor a tavaszi ifjúsági csendesnapnak nem Biatorbágy adott otthont, idén tavasszal a Nagykovácsi Gyülekezet vállalta magára a csendesnap megszervezését. A résztvevők között voltak a nagykovácsi, biai, pátyi, gödi, és wekerletelepi ifiközösségek tagjai és vezetői, de többen érkeztek Budapestről, illetve Zsámbékról is. A csendesnap egy rövid beszélgetős-ismerkedős játékkal kezdődött, ahol a résztvevők egy kicsit egymásra hangolódhattak és jobban megismerhették egymást. Ezt egy igei szolgálat követte Virág Balázs wekerletelepi Tiszteletes Úr részéről, majd ezután egy másfél órás ebédszünet, ami lehetőséget adott a további társalgásokra és ismerkedésekre is. Az ebédszünet után egy újabb igehirdetést hallhattunk Varga Róbert nagykovácsi Tiszteletes Úrtól, majd nemekre és korosztályokra bontott kiscsoportokban oszthattuk meg egymással a felmerült gondolatokat, kérdéseket, együtt bonthattuk ki még jobban az Ige üzenetét. A napot egy záróáhítat zárta, majd mindenki hazaindult, legtöbbünk azonban úgy gondolom vegyes érzésekkel, az együtt töltött idő és a gazdag alkalmak örömével, de kicsit azért szomorúan is, hogy véget ért a nap és még egy fél évet várni kell a következőre.

A csendesnap témája a lelki és fizikai megfáradás volt, ami mindannyiunk számára aktuális téma, a fiatalabb generáció számára is, hisz legtöbbünk ekkor még vagy az érettségi előtt, vagy a vizsgaidőszak közepén, vagy egy hónappal a tanév vége előtt álltak. Fontos üzenet volt, hogy a hívő ember is elfáradhat, hiszen ő is ember, a fizikai lét korlátaival, ugyanakkor mégis hangsúlyos, hogy Isten milyen gyöngédséggel veszi kezelésbe a megfáradt gyermekeit, és hogy az erőtlen pillanatokban és életszakaszokban igazán csak Ő tud új erőt adni. Illés története volt az igeszakasz, amelyet alaposabban megvizsgáltunk, Illés azon életszakasza, amikor annyira belefáradt a folyamatos üldöztetésbe, hogy saját halálát kívánta. Pedig Illés az egyik, ha nem a legnagyobb próféta volt, így ne csüggedjünk mi sem, ha hasonlóan mélyre kerülünk. Hiszen az örömhír az, ahogy látjuk, hogy Isten milyen gondosan és mekkora szeretettel erősíti Illést, először fizikumát, majd a lelkét.

Számomra ez a csendesnap egy olyan élmény volt, amire nagyon szívesen gondolok vissza. Jó érzés volt nagyon, hogy találkozhattunk olyan testvérekkel és barátokkal, ismerősökkel is, akikkel csak ritkán, esetleg csak a csendesnapok alkalmával találkozunk. A legjobb talán mégis az volt, hogy az ember ott érezte, hogy az egész közösséget a Jézusba vetett hit kapcsolta össze és alapozta meg, az egész alkalomnak Jézus adott keretet. Az ilyen közösségi alkalmak pedig azért is nagyon jók, mert az ember megtapasztalhatja, hogy nincs egyedül a hitével, sőt ráébredhet, hogy egy ilyen viszonylag kis régióban is mennyi hasonló gondolkodású hívő fiatal van. Úgy gondolom, hogy a jövőben is nagy szükség van ezeknek a testvéri kapcsolatoknak az ápolására.

Az élménybeszámolómat pedig az Ézsaiás 40, 29-31 igeszakasszal zárnám:

,,Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.”

Mizsák Bálint

Ifjúsági hétvége Móron

2022. márciusa

November óta járok a közösségbe, így először volt lehetőségem résztvenni ifi hétvégén. A sok egyetemi tanulni valót hátrahagyva kicsit félve indultam neki a hétvégének. A társaság az elején hangosnak tűnt, de a kiscsoportos beszélgetéseken bebizonyosodott, hogy ez a „hangosság” nem tiszteletlenséget jelez, hanem egy hétköznapokon ritkábban találkozó, összeszokott csapat örömét.
Hálás vagyok az Úrnak, hogy olyan közösségbe hozott, ahol a vezetett és áldott alkalmak mellett, lehetőségem volt gyakorolni hitemet reggeli közös igeolvasások, közös imák során is. A táboron meglátszott, hogy Istennek a bizonyságtételekben, a feltett kérdésekben és még egy jól elrejtett merőkanál keresésében is ott van a keze munkája.
Az áhítatok alatt sok kérdésemre választ kaptam, de az egyik legfontosabb gondolatot számomra az Úr a Máté 26,36-46 által hozta elém Emese alkalmában: „A lélek kész, de a test erőtlen.”
Reménységem az, hogy akiket ezen a hétvégén megszólított Isten, a világ zajában is kitartóan virrasztanak majd, és ha elgyengülnénk „maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.” (Róma 8,26)
Vasárnap az alkalmak végeztével már nagyobb volt a csend és hiszem, hogy ez nem csak a sok játék és szórakozás okozta kimerültség jele volt, hanem annak a jele, hogy a szívünkre helyezett kérdések foglalkoztattak minket.

Csatári Dominik

Bizonyságtételek

Joó Enikő

Joó Enikő vagyok, 21 éves, a Biai Református Egyházközségbe járok kiskorom óta szüleimmel és testvéreimmel. Itt kereszteltek meg, itt konfirmáltam, illetve itt növekszem mind biológiai mind lelki értelemben. Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy adott nekem egy olyan gyülekezetet, ahol most már nem csak élvezem az engem körülvevő gyülekezeti tagok szeretetét, az istentiszteletet és a templom áldott légkörét, hanem már én is szolgálhatok a gyerekórákon, táborokban, és amit én kaptam az évek során, azt tovább is adhatom.

Hívő családba születtem, szüleim sokat szolgáltak, illetve szolgálnak a gyülekezetben, így példaként mindig előttem álltak. Később, az igazi megtérésemhez Isten az ifis alkalmakat használta fel leginkább, azokon keresztül szólt és sok mindenre rávilágított és világít rá még ma is az életemben. Nem volt teljes életátadásom, de volt egy kis gyermekkori elő megtérésem pár megerősítő imádsággal, amiben apukám segített.

Utóbb, konfirmációm környékén kétségbeestem, hogy nem kerülök a mennybe, de Isten lenyugtatott, imádkoztam és kértem, hogy mutasson rá arra, hogy én tényleg megtértem-e akkor kiskoromban. Elővettem a hajdani kis, mindennapos igemagyarázatos könyvemet, és az április 17.-ei oldal tetején lévő gyerekkori bejegyzésem szúrt szemet: „Ma hívtam be Jézust a szívembe.” Elöntött egy hatalmas öröm és békesség és még ott, azon az estén átadtam az életem Jézusnak.

A gimnázium első évében léptem be először a nagyvilágba, már nem voltam úgy védve, mint amikor általános iskolába jártam pár utcával lejjebb. Hirtelen kerültem bele a rohanó világba és annak minden szennyével találtam magam szemben. Akkor is nehéz volt, és manapság is nagyon nehéz olyan közösséget találni, ahol az ember önmaga lehet, a hitét megélheti és ahol elfogadják. A világ azt sulykolja belénk, leginkább a közösségi médián keresztül, hogy a külső a legfontosabb. így mindenki próbál megfelelni és beilleszkedni a világi társaságokba, több-kevesebb sikerrel.

A hívő embernek keresztyén környezetre is szüksége van, hogy ellensúlyozza a negatív behatásokat és egészséges keresztyén életet éljen. Hiszen mindazok élete, gondolkodása, értékei, akikkel folyamatosan együtt vagyunk, erősen formál bennünket. Ezért is jelent nekem a biai ifi fellélegzést, világból való kiszakadást hetente. Hiszen itt nemcsak elfogadnak úgy, ahogy vagyok, illetve hitben erősödhetek, hanem egészséges, világító emberi mintákat is láthatok magam előtt. Hálás vagyok az ifivezetőknek a sok áldott alkalomért, amire hétről-hétre készülnek, illetve a bensőséges szeretetkapcsolatért, amit velünk, ifisekkel ápolnak.

Istennek legyen hála, hogy adta ezt a közösséget, ahol minden héten új erőre kaphatunk egy alkalom, éneklés, beszélgetés, szendvicsezés és játszás kíséretében. Természetesen ifi után az esti séták, külön programok, imahordozások és a folyamatos kapcsolattartások sem elhanyagolhatóak. Ezeknél már csak az ifihétvégék és nyári táborok adnak még többet, ahol több napig közösségünk együtt tudja mélyíteni Istennel és egymással a kapcsolatot. Voltak mélypontok az ifi életében, de Isten mindig egybetartott minket. Jézus Krisztus sok ifis életét áthatotta és az Ő kegyelméből szemem láttára megtértek, ebből is láthatjuk, hogy milyen áldott közösség is ez.

Hálával teli szívvel járunk és hívogatunk másokat is, hogy ők is megtapasztalják: igenis léteznek még Isten-központú, befogadó és tiszta kisközösségek, ahol hétről-hétre kiszakadhatunk a világ sodródásából és nyomásából és Isten dolgaival együtt, zavartalanul foglalkozhatunk.

Szegedi Bálint

A nevem Szegedi Bálint. Budapesten születtem 1999. november 22-én. Azóta szüleimmel és testvéreimmel együtt Biatorbágyon élek.

Mérhetetlen hálával tartozom az Úrnak, amiért hívő szülők nevelhettek fel. Részben ennek köszönhetem, hogy Isten léte szinte sosem vált kérdésessé bennem, hiszen szüleim és nagyszüleim életében az Úr mindenhol és mindenkor megtapasztalható és megszólítható valóságos személyként volt jelen. Tudtam, hogy Ő nagyon szeret engem. Ennek megfelelően igyekeztem jó gyerekként viselkedni, hiszen tudtam, hogy Ő minden gondolatomat és tettemet ismeri, és nem akartam Őt elszomorítani. Hamar be kellett látnom, hogy ez egy lehetetlen vállalkozás: a magam erejéből nem lehetek méltó Istenhez. Egyre többször találkoztam a megváltás és az örök üdvösség gondolatával, és elkezdtem keresni az alkalmat, hogy én is átadhassam az életemet Jézus Krisztusnak. Harmadikos vagy negyedikes kisdiák lehettem, amikor egy Húsvét este döntöttem az én Megváltóm mellett, Ő pedig kegyelmébe fogadott engem. Én megvallottam előtte bűneimet, és elhatároztam, hogy ettől a naptól kezdve egyedül Őt akarom szolgálni.

2013-ban kezdtem el konfirmáció-előkészítő órákra járni, ahol szépen lassan megfogalmazódott bennem, hogy református lelkész szeretnék lenni. Ebben az időszakban vezetett el az Úr a gyülekezetünk ifjúsági csoportjába, amelyre a mai napig a legfontosabb lelki közösségemként tekintek. Az itt átélt élmények és alkalmak nagyban meghatározták azt az embert, aki most vagyok. Ahogy idősödtem, egyre több szolgálatot vállaltam a közösség fiatalabb tagjai között illetve a nyári gyermektáborokban. Ezek az alkalmak, feladatok valamint az ifi vezetőivel lefolytatott beszélgetések egyre inkább megerősítettek abban, hogy lelkipásztorként szolgáljam az Urat. Elhatározásomat illetően teljes bizonyosságot az alábbi bibliai Igéből nyertem:

„Te azonban légy józan mindenben, a bajokat szenvedd el, végezd az evangélista munkáját, töltsd be szolgálatodat!” (2 Timóteus 4,5)

Erre az Igére a mai napig az Úrtól való elhívásomként tekintek.

A gimnázium elvégzése után a döntésemben való békességgel, családom és gyülekezetem lelkészének a támogatásával, az Úrtól kapott indíttatással beadtam jelentkezésemet a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karára, ahova felvételt is nyertem. 2019 óta itt végzem tanulmányaimat, készülök későbbi szolgálataimra. Az Úrtól az utóbbi években rengeteg örömöt kaptam az egyetemi közösség, a tanárok és az igei alkalmak által.

Bizonyságtételemet azzal a csodálatos ígérettel zárom, amellyel még a teológia elkezdése előtt erősített engem az én Megváltóm:

„Légy erős, légy bátor és cselekedj! Ne félj, és ne rettegj, mert az Úristen, az én Istenem veled van, nem hagy cserben és nem hagy el, amíg be nem fejezed az Úr háza szolgálatához szükséges valamennyi munkát.” (1 Krónikák 28, 20)

Vincze Adél

Amikor az a téma kerül szóba, hogy hol és hogyan érdemes felnőni, – vagy amikor valaki a kamaszkoromról kérdez, mindkét esetben egyből, és csordultig hálás szívvel a biai református ifire gondolok. Ebben számomra nincs semmi romantikus nagyzolás, vagy költői túlzás.

14 éves koromban (2013. novemberében) juthattam el először az egyik szombati ifialkalomra, ahol olyan nagy szeretetet tapasztalhattam, mint amilyet még korábban sohasem. Mindenki nyitott, kedves, befogadó és barátságos volt velem. Éppen ezért elmentem a következő ifire is, és ez így folytatódott alkalomról-alkalomra. Sodort a szeretet. Azóta is lelkesen járok szombati áhítatokra, csendesnapokra, ifihétvégékre, nyári táborokba és kirándulásokra. Rengeteg vidám, színes, – és tartalmas élményt gyűjtöttem az évek során. Soha nem fogom elfelejteni, hogy milyen különleges volt Erdélyt bejárva a szerpentinen kanyargó kisbuszban énekelni és igehirdetést hallgatni. Hasonlóan maradandó emlék számomra egy hihetetlen pingpongozás: egyszer, mikor közös forgózás során elfogytak az ütők, mindenki különféleképp pótolta a hiányt: kézzel, deszkával, vagy éppenséggel könyvvel ütötte a labdát. Továbbá az asztalitenisz mellett a röplabdázáshoz is az ifi hozta meg a kedvem: egyszerűen nem tudok úgy a Dunára nézni, hogy ne jutna eszembe a sok vicces viziröpizés, ami a Kisorosziban lévő csendes hetek kihagyhatatlan programja volt.

Amellett, hogy több lelki testvért, legjobb barátnőt és a barátomat is itt kaphattam az Úrtól, ami mégiscsak a legfontosabb: itt hallhattam igazán a Szentháromság Istenéről és élhettem át azt, hogy Istennél valóban az örök élet beszéde van.

Mit mondhatnék még? Csodálatosan megtartó közeg ez az ifi. A hétköznapok után olyan jó szombatonként hasonló lelkületű emberekkel lenni, feltöltődni és megosztani egymással, hogy kivel mi történt a héten. Sokat erősödik a hitem ifivezetőim és ifitársaim hite, valamint bizonyságtételei alapján. Az imaközösségek pedig arra ösztönöztek, hogy otthon is, egyedül a csendben imádkozzak másokért Istenünk gondviselő kezébe helyezve őket.