Mindenkit szeretettel várunk alkalmainkra!
Célunk, hogy a fiatalok olyan közösségbe járjanak, ahol megtapasztalhatják Isten szeretetét
és őszintén beszélgethetnek az életüket érintő kérdésekről a Biblia tükrében.
Ezt segítik elő a pénteki alkalmak, a közösségépítő kirándulások, táborok és csendes napok.
Kisifi péntekenként 17 órától
Az ifivezetők nevében:
Szabó Mónika
sz.monika04.03@gmail.com
„Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged,
az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.”
János 17,3
Tavaszi ifihétvége Válon | 2026
„Nagyon jó az ifihétvége. Olyan jó, hogy ezen a 3 napon Istennel foglalkozhatunk. Történhetnek velünk izgalmas dolgok is, pl. csirkék lehetnek az udvaron (velünk az előző ifihétvégén ez történt) és jó barátságok is születhetnek. Ajánlom ezt a tábort mindenkinek!” – Gulyás Debóra
Csendesnap
Október 11-én különleges és áldott napot élhetett át közel nyolcvan fiatal, több különböző gyülekezetből, az „Üzeneted érkezett” című csendesnapon. Ez a nap már több éve szinte már hagyománnyá vált, és idén is különleges alkalommá vált mindannyiunk számára.
Már a reggeli óráktól kezdve érezhető volt az örömteli közösség légköre: nevetések, vidám beszélgetések és sok-sok mosolygós arc töltötte meg a templom kertjét. Az alkalmakat Varga Róbert tiszteletes úr vezette, aki mély, bátorító gondolatokkal, olykor izgalmas vagy éppen humoros történetekkel gazdagította a délelőtti és délutáni alkalmait.
Idén, szeptember 20-án kötöttünk házasságot a most már férjemmel, és Isten kegyelméből lehetőséget kaptunk arra, hogy bizonyságot tegyünk: hogyan vezetett minket Isten az ismerkedésünk, kapcsolatunk és jegyességünk idején.
A finom ebéd – fasírtgolyók és kukoricasaláta – mellett tovább folytatódtak a jókedvű, baráti beszélgetések, amelyek igazi közösségi élménnyé formálták a délutánt. A nap záróeleme, a csoportos beszélgetés volt, ahol lehetőség nyílt arra, hogy őszintén megosszunk egymással kérdéseinket, gondolatainkat, küzdelmeinket és örömeinket. Az idei beszélgetések is mélyek és építőek voltak – sokakat megérintettek, és segítettek abban, hogy még jobban megismerjük egymást és Isten munkáját életünkben.
Hálásak vagyunk Istennek ezért az áldott napért, a biai ifisek és minden segítő lelkes szolgálatáért, valamint mindazokért, akik jelenlétükkel gazdagították ezt a szeretetteljes, tartalmas közösségi alkalmat.
Beszámoló az őszi ifihétvégéről – 2025
November 7-től 9-ig tartott a tanév első ifi hétvégéje, amelynek a váli Szent Mihály major adott otthont. Ezeknek a különleges alkalmaknak mindig két fő célja van: az Ige hallgatása és a közösség építése; közelebb kerülni Istenhez és egymáshoz.
A biai ifi alkalmak témáját augusztus óta Jákob története szolgáltatta, amelyet sokan gyermekkorunk óta jól ismerünk. Ennek ellenére nem csak az ifisek, de mi, vezetők is rácsodálkoztunk arra, hogy mennyire mély, tanulságos és aktuális történet ez.
A hétvégén szokás szerint reggel és este is tartottunk igei alkalmat, amelynek üzenetét a délelőtti kiscsoportos beszélgetésekben igyekeztünk elmélyíteni.
Számomra mindig ez utóbbi alkalmak voltak a legizgalmasabbak, mert itt derül ki, hogy az ifisek mit visznek magukkal a szívükben a hétvégéről.
Az Ige tanulmányozása mellett nagy hangsúlyt fektetünk a közösségépítésre is.
Erre most különösen nagy szükség van, mert Istennek hála, az utóbbi években egy új kis-ifis csapatot láthattunk megszületni többnyire a biai református iskola felső tagozatosai közül.
Az ifi hétvégén olyan programokat is szerveztünk, amelyek segítik őket az egymáshoz való kapcsolódásban. Tudtunk egyet kirándulni, ami közben jó beszélgetések születtek. Készültünk kézműves alkalommal is, ami szintén nagy sikert aratott az ifisek körében. Továbbá sokat játszottunk a hétvégén, ami rengeteg örömteli pillanatot okozott kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Számomra nagyon jó volt látni azt, hogy a kis-ifisek már valóban egy közösséget alkotnak. Jó volt látni, hogy szívesen vannak együtt, hogy szeretnek időt tölteni egymással. Amikor közöttük szolgálok, az evangélium hirdetésével együtt mindig az a célom, hogy az új ifis generáció is átélhesse azt a szeretetet és biztonságot adó közösségi élményt, amit én is átélhettem az elmúlt tíz évben Bián.
Minden fiatalt nagy szeretettel várunk a biai ifi közösségébe!
Üdvözlettel: Szegedi Bálint
Őszi ifihétvége – 2024
Őszintén szólva az ifihétvégékkel kapcsolatban mindig nagy bennem a dilemma, hogy a rengeteg teendő mellett, nem kellene-e inkább otthon maradnom és pihennem, mert valahogy minden évben azt hiszem, hogy mivel sok lesz a fiatal, jól le fogunk fáradni majd. Azonban Isten, ahogy az eddigi összesnél, végül az idei őszi hétvégén is meglepett azzal, hogy nemhogy elfáradtam volna, inkább feltöltődtem. Gazdagodhattam sok új meglátással, gondolattal. Az egyik kedvencem, amit magammal vihettem, Emese néni szájából hangzott el az 5000 ember megvendégelésének története kapcsán. Már sokszor hallottam igehirdetéseket is róla, de nekem először ők világítottak rá olyan részletekre, amelyeket jó volt pont most megértenem. A jól ismert bibliai részlet szerint Jézusnak gondja volt a tömeg testi és lelki szükségleteire, és megvendégelte őket a megsokasított étellel, miután hosszasan tanította őket. Az újdonság számomra abban rejlett, hogy Jézus a tanítványaival osztotta szét, amit megsokasított, ők továbbadták és mindenki jóllakott, sőt a csattanó szerint pont 12 kosár maradt, ami éppen annyi, ahány tanítvány volt. Megható, hogy mindenkire mennyi figyelem jutott. Gyakran érzem magam kimerültnek mostanában a sok feladat miatt, és néha már azt hiszem, hogy teljesen elfogyott az erőm. Csupán imádkozom magamban, hogy Isten valahogy segítsen és tudjam folytatni. Amikor meghallottam, hogy a tanítványok mentek, adták tovább, amit Jézustól kaptak és itt még nem volt vége a történetnek, mert le van írva, hogy pont mindegyiküknek személy szerint jutott egy külön kosár, vagyis még bőven maradt nekik is, majdnem elkezdtem sírni, mert valóban így van a mindennapokban is. Bár van feladatunk, hogy vigyük tovább, ne tartsuk meg magunknak, amit kaptunk tőle, de fog nekünk is maradni a végén annyi erő, idő, vagy bármi olyan, ami fontos számunkra, amennyire szükségünk van. Istennek ránk is ugyanúgy gondja van, mert mindenkire egyen-egyenként odafigyel. Ráadásul még az az ige is ott van ígéretnek nekünk, hogy „aki másokat felüdít, maga is felüdül” (Példabeszédek 11:25). Szóval sok más értékes mondat mellett ez is bekerült nem csak a jegyzettömbömbe, de a szívembe is.
Visszatérve a fiatalokhoz, bár már jócskán nem az én korosztályommal táboroztam, de kifejezetten élveztem a velük töltött időt. Hogy miért? Például nagyon lelkesek mindennel kapcsolatban. Zokszó nélkül felkeltek a kora reggeli tornához, ami nem is volt kötelező… (Bár ők ezt nem biztos, hogy tudták, azonban mi sem bizonyítja jobban, hogy szívesen jöttek, minthogy meg sem kérdezték)
Vagy miután teljesen átfagytunk egy több órás séta és játszóterezés után, még a kertben nekiálltak olyat játszani, amiből csak annyit láttam, hogy hatalmasakat nevetnek és esnek, ha nem tudnak átugrani egy hosszú kötelet, amit áthúztak alattuk.
Számomra a legtöbbet azonban az jelentette, hogy nagyon nyitottak, befogadók és kedvesek velünk, huszonévesekkel, illetve feltétel nélkül megbíznak bennünk. Ahogy telik az idő, az ember egyre ritkábban lehet része ilyesfajta közegnek és szinte már elfelejti, hogy egyáltalán létezhet hasonló. Itt viszont mindig melegséggel tölti el a szívem, amikor átélhetem velük, hogy még létezik ez a tiszta szeretet-légkör és hogy ez mekkora csodákra képes az ezt megtapasztalókban, így bennem is. Nagyon megtisztelő, amikor mernek hozzánk fordulni a kérdéseikkel, féltve őrzött titkaikkal és őszintén beszélgetnek velünk. Ilyenkor gyakran eszembe jut a Jézus által mondott ige: „Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképen nem mentek be a mennyeknek országába.” (Máté 18:3)
Nagyon hálás vagyok mind az ifivezetőknek, mind pedig a táborozó gyermekeknek ezért a csodálatos pár napért és a sok megértett értékes üzenetért, melyeket kaphattam tőlük.
Nyári ifihét Válon – 2024
Többször is jártam már Válon az ifivel és minden alkalommal felüdülve mentem haza. Mind testileg mind lelkileg feltöltött ez a hét is.
Az áhítatok érdekesek és tartalmasak voltak.
A két fő címünk: Hogyan ad győzelmet Isten? és Bárkiből lehet rendkívüli ember. Minden igéhez kaptunk magyarázatokat és válaszokat az ifivezetők által. És a hét folyamán még egy bizonyságtételt is hallhattunk, ami rajtam kívül többeket is meghatott. A kiscsoportos beszélgetéseken elmondhattuk az üzeneteket, amit megértettünk az igéből és megoszthattuk a gondolatainkat egymással.
A reggelinél és a vacsoránál csak úgy roskadoztak az asztalok a sok ételtől és az ebéd is mindig finom volt.
Délutánonként focibajnokságtól kezdve kártyázásig mindenféle játék volt. Esténként elsétáltunk a közeli játszótérre, vagy csak úgy a telken kalandoztunk. Még arra is volt lehetőség, hogy a telken lévő tóban fürödjünk. Aki pedig bemerészkedett a vízbe mind azt mondta, hogy üdítő volt, főleg abban a nagy melegben. A közös játékok nem csak hogy viccesek voltak, de közelebb is hozták a csapatot egymáshoz. Ezeket a játékokat egyaránt élvezték a kis és nagy ifi tagjai. Mindenki a megértett üzenetekkel és a kitűzött célokkal indult útnak.
Novák Nóri
Váli ifihétvége
2024 májusában, Válon megtartott ifihétvégén együtt vehettek részt a „nagyifisek” és a „kisifisek”.
Én személy szerint elsődlegesen a kisebb korosztály pásztorálásában nyújtottam segítséget.
A hely kitűnő választás volt, mert olyan volt, mint egy nyugodt, áhítatos kis sziget a világban, ahol az Isten általi természet ölelhetett át minket.
Szerintem jó volt, hogy időnként együtt is volt az egész társaság, ám annak is megvolt a helye és az igénye, hogy a két korosztály külön vonuljon. Az igei alkalmak, az evés, a játékok, a kirándulás mindenki részvételével valósult meg, egyedül a kiscsoportos beszélgetéseken volt szétszéledés.
Én volt, amikor a kisifiben képviseltem magam, mint csoportvezető. Ilyenkor megdöbbentő volt látni, hogy az ötödik, hatodik osztályos fiatalok, akik egyébként sokszor még gyermekien tudnak viselkedni, most mennyire komolyan tudták venni a bibliaolvasást, és az elcsendesedést. Bevallom, hogy meglepett engem, amikor az imaszobában mindenki elhúzódva, és az imádkozós, térdeplő padra helyezve a saját Bibliáját, elmélyülten olvasott a teremtő csendben.
A nagyobb korosztály csoportos beszélgetésénél mélyeket tudtunk beszélgetni. Olyanformán, hogy közben bizonyságot is tehettünk egymásnak. Megerősítő jellegű volt.
Igei alkalmakkor időnként, amikor körbetekintettem, egy-egy ragyogó szemű figyelő gyermek-tekintetet kaphattam el, akik nagyon komolyan figyeltek az áhítattartók szavára. Annyira, hogy már én elszégyelltem magam: „Biztos, hogy én is ennyire áhítatos, vágyakozó szívvel ülök itt?” Ezeket mind Isten munkájának tartom: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa.”
Csodálatos, hogy már ilyen korán Istenről hallhatnak ezek a gyerekek, és fiatalok: beléjük plántálódhat Isten szeretete és a keresztyén nevelés, amely a későbbiekben megtartó erő tud majd lenni számukra a világban.
Az elfogadó, szeretetteljes közeg erőteljesen kiábrázolódott. A szabadidőben a fiatalok mobiltelefon nélkül is könnyen el tudták maguk foglalni, és összehangolódtak: többek között volt hajfonogatás, viccelődés, macskasimogatás, tollasozás, és séta.
Még egy történést szeretnék kiemelni: Egy hosszabb séta visszafelé vezető útján az egyik gyereket megcsípte egy darázs, aki egyébként allergiás rá.
Volt néhány fiatal, akikben ekkor annyira megmutatkozott a felebaráti szeretet, és az empátia, hogy a hátralevő utat futva tették meg, hogy gyógyszert hozzanak a szállásról a bajba jutottnak, mert féltették. Én is igyekeztem követni őket, velük futva. Ez a megható eset is láthatóan erősítette a segítő szándékú gyerekek közötti szeretetkapcsolatot. Hiszen ez egy együtt töltött élmény volt, méghozzá egy olyan történés, amely a bajban kovácsolta őket össze. Úgy vélem, hogy ez igazán győzedelmes csapatmunka volt.
Hálás vagyok Istennek, hogy a táborban az Isten szeretete nem csak szavak szintjén valósulhatott meg, hanem tettekben is megmutatkozhatott.
Joó Eszter
Válon jártunk
Májusban elmentünk Válra egy ifihétvégére. Számomra nagyon nagy élmény volt ez a néhány nap, mert nagyon kedves volt mindenki és sok igét hallhattunk. Szerintem nagyon szép igéket mondtak a három nap alatt és mindegyiket érthetően, érdekesen el is magyarázták. Voltak csendes elvonulások, volt hogy közösen beszéltük meg a dolgokat és volt, hogy mindenki saját maga olvasta el a kijelölt bibliai szakaszt. Egyik nap elmentünk sétálni is. És szerintem az ételek is nagyon finomak voltak. Nekem nagyon tetszett ez a kis együtt töltött idő, és már várom a nyári tábort is.
Forgács Anna
Őszi hétvége Válon
2023. november 03–05.
Ifivezetőink idén is gondoltak ránk, és szeretettel megszervezték számunkra őszi hétvégénket. Nagy örömünkre velünk tartottak a Nagykovácsi gyülekezet fiataljai is, immár másodjára. Szállásnak ezúttal új helyszínt választottak szervezőink. Hamar otthonosnak éreztem a Vál község határvidékén épült Szent Mihály Major Lelkigyakorlatos házat, ahol három napig igazán megVÁLhattunk rohanó hétköznapjaink kihívásaitól, éppen olyan kellemes távolságban, ahogy szállásunk is a községtől távol őrizte idilli hangulatunkat.
Hála Istennek, mindenki épségben megérkezett, és szép rendben megkereshettük szobáinkat, örültem, hogy a legjobb barátaimmal kerülhettem egy helyiségbe. A szállás kényelmes, a reggelik, ebédek, vacsorák ízletesek és bőségesek, a tóparti környezet pedig nyugodt, egyszerű, de szép volt. Szombaton kirándultunk egyet, megcsodáltuk a helyi katolikus templomot, és mellette készítettünk csoportképet. Sok vicces pillanatot okozott a szállásunk udvarán legelésző páros, egy nyugtalan juh és egy szelíd kecske, akit az sem zavart, ha többen simogattuk egyszerre. A közös étkezések, délutáni programok, esti játékok családias hangulatban teltek, volt idő ismerkedni, beszélgetni, együtt nevetni, jobban megismerni egymást, mélyíteni barátságainkat, nekem is volt néhány emlékezetes beszélgetésem.
„Nem csak kenyérrel él az ember”, minden este és délelőtt kaptunk hát igei alkalmat is. Megváltónk üzenetét pénteken és szombaton Varga Róbert tiszteletes úr hirdette nekünk. Jézus boldogmondásairól beszélt, megosztva velünk tapasztalatait a boldogság keresésének helyes és helytelen módjairól, többször hangsúlyozva, hogy az Istennel való kapcsolat keresése, ápolása, és másokkal való megosztása az egyetlen, ami igazán boldogságot és értelmet képes adni az életünknek. Alkalmait gyakran a rá jellemző humorral és meglepő érdekességekkel színesítette, fenntartva ezzel a figyelmet. Munkáját vasárnap délelőtt Solti Emese folytatta, aki még a hétvége eseményeivel is párhuzamba tudta állítani a megmaradt boldogmondások tartalmát, őszinte szeretettel és megértő együttérzéssel beszélve hozzánk, ezzel olyan páratlan igei alkalmat tartott nekünk, amit csak mi és ott tapasztalhattunk, hiszen kifejezetten rólunk és nekünk szólt, és bár külön nem emelt ki senkit, de biztos vagyok benne, hogy mindenki magára ismerhetett Emesét hallgatva. Az igehirdetéseket csoportos beszélgetések követték, nekünk, fiúknak mindig az aktuális igehirdető tartotta ezt a programot. Mindketten figyelmesen végighallgatták a véleményeinket, gondolatainkat, és mindenkinek tudtak tanácsot vagy biztatást, bátorítást adni.
Vasárnap délelőtt búcsúztunk egymástól, és a szállástól, de csak egy időre, mert nemrég hallottam a nagyszerű hírt, hogy nyári ifihetünket is ott tölthetjük majd Válon. Hálát adok az Úrnak, hogy megáldotta Móni, Bogi és Emese szervezői munkáját. Örülök, hogy van lehetőségem részt venni a Biai ifjúsági közösség programjain, minden fiatalnak bátran tudom ajánlani, akik szeretnének egy befogadó, vidám, szeretetteljes társasághoz tartozni. Isten gondviselő szeretete érezhető közöttük, igazi gyógyír a megfáradt léleknek, ami teljes egészében átjárta ezt a hétvégét is.
Vizi Dániel
Nyári ifihét Iszkaszentgyörgyön
Az idei ifitáborunk helyszíne Iszkaszentgyörgy volt, amely egy békés kis falu Székesfehérvár közelében. Ez már önmagában is biztosította a csendet és az elszeparáltságot. A szállás rendelkezett saját kápolnával is, ahol gyakran tartottunk egyéni csendességet. Minden nap reggelivel kezdtük a napot, hálaadó énekkel és imádsággal kísérve. A hála valóban szívből jött, hiszen ételből hatalmas bőség volt. Minden nap két áhítatot tartottunk: reggelente párhuzamot vontunk a kresztáblák és az élethelyzetek között bibliai történeken keresztül (pl.zsákutca-tékozló fiú története), esténként pedig Jézusról és kereszthaláláról beszélgettünk. Restelljük ugyan, de az ember akaratlanul is megszokja ezt a sokat emlegetett történetet, ezért erről mélyen beszélni igazán szükséges volt. A délelőtti áhítat után kiscsoportokban beszélgettünk az alkalomról, ahol mindenki feltehette a személyes kérdéseit. Szabadidőnkben főként pingpongoztunk, a fiúk pedig fociztak (szurkolótábornak néha mi is beálltunk). Este pedig a közös társasozás kovácsolta össze a csapatot. A leghálásabb azért vagyok, hogy kialakultak mély beszélgetések és imaközösségek is. Ez az a tábor, ahonnan mindig máshogy távozol, mint ahogyan érkezel: feltöltődve Isten Igéjével.
„Mivel az első naptól fogva mind ez ideig közösséget vállaltatok az evangéliummal. Ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégezi a Krisztus Jézus napjáig.” (Fil 1, 5)
2023.09.15.
Kollát Eszter
Csendeshéten a nagy ifi
Iszkaszentgyörgy, 2022. július 18–25.
Szabó Móni néni, ifjúsági alkalmaink egyik vezetője szervezte a nagy-ifis táborunkat. Nekem is felhívta a figyelmem, ha van kedvem, tartsak velük. Nagyon örültem a meghívásnak és kíváncsian vártam a hetet. Eddig azt tapasztaltam, hogy egy szerető, befogadó, segítőkész keresztyén közösség tagja lettem, hisz már egy jó ideje járok szombatonként ifjúsági órára.
13-25 éves korú fiatalok vidám csapatával töltöttem el ezt a néhány napot. A templomtól kocsikkal mentünk Iszkaszentgyörgyre, a táborozók szüleinek segítségével. Utunk örömteli beszélgetéssel, nevetéssel telt.
A helyszín egy szépen felújított épületben volt, tágas udvarral. Már az első délután egy jót röplabdáztunk, s ezt a jó szokásunkat a teljes tábor ideje alatt megtartottuk.
Táborozásunk alatt naponta háromszor voltak igei alkalmak, melyek segítettek abban, hogy Istenhez sokkal közelebb kerüljek és megújítsam az imaéletem.
A kiscsoportos beszélgetéseken kötetlenül mesélhettünk egymásnak hitünk megéléséről és arról, hogy az igei alkalmakon hogyan szólított meg minket Isten. Angyalkázás keretében apró és kedves meglepetésekkel örvendeztettük meg egymást.
A lelkesebb fiatalok reggelente közös tornával kezdték a napot, miközben az önkéntes naposok terítettek meg a reggelihez. Oldott hangulatú beszélgetések, finom ételek és sok-sok vicces pillanat jellemezte a közös étkezéseinket.
A vidám hangulat a szobákba is elkísért minket, ahol még takarodó előtt énekeltünk és csevegtünk, ezáltal sok új barátság született.
A hét közepén a közeli Székesfehérvárra kirándultunk, ahol megnéztük a Királyok és szentek: Árpádok kora című nagyszerű kiállítást.
Hálás vagyok Istennek, hogy megáldotta ezt a hetet, és közös élményektől feltöltődve érkezhettünk haza.
Biztos vagyok benne, hogy jövőre is csatlakozom!
Nagykovácsiban jártunk…
2022. április
Gyülekezetünkben immáron több évre visszanyúló hagyománnyá vált, hogy minden év tavaszán a biai templom megnyitja kapuit több tucat fiatal számára, akiknek egy ifjúsági csendesnap keretein belül lehetőségük nyílik mind az egymással, mind az Úr Jézussal való találkozásra. Erre az alkalomra hivatalosak voltak a legközelebbi települések református ifiközösségei is, de kis túlzással állítható, hogy korábban csupán a Biai és Pátyi gyülekezetekből kerültek ki a résztvevők. Aki azonban valamilyen oknál fogva lemaradt volna erről a csendesnapról, szomorkodnia nem kellett, hiszen ősszel a Pátyi Gyülekezet hasonló alkalomra invitálta a biai ifiseket.
Az évek múlásával azonban ez az ifik közötti kapcsolat szemmel láthatóan egyre inkább növekedett, egyre több gyülekezetre terjedt ki és évről-évre több és több ifiközösség tette tiszteletét a csendesnapokon. Számomra hatalmas öröm látni, hogy Jézus Krisztus milyen gondosan hívogatja és gyűjti egybe a környékbeli híveket és hogy milyen szépen építi a köztük lévő együttműködést és egyetértést. Nagyon fontosnak tartom ezt az összefogást, hiszen egy ilyen nagyobb közösségből mindenki gazdagodik és erősödik, hiszen egy tábortűzben is minél több faág van, annál nagyobb és annál tartósabb a lángja. Kiváltképp, ha ez a láng maga Jézus és a belé vetett közös hit.
2022 volt az első év, amikor a tavaszi ifjúsági csendesnapnak nem Biatorbágy adott otthont, idén tavasszal a Nagykovácsi Gyülekezet vállalta magára a csendesnap megszervezését. A résztvevők között voltak a nagykovácsi, biai, pátyi, gödi, és wekerletelepi ifiközösségek tagjai és vezetői, de többen érkeztek Budapestről, illetve Zsámbékról is. A csendesnap egy rövid beszélgetős-ismerkedős játékkal kezdődött, ahol a résztvevők egy kicsit egymásra hangolódhattak és jobban megismerhették egymást. Ezt egy igei szolgálat követte Virág Balázs wekerletelepi Tiszteletes Úr részéről, majd ezután egy másfél órás ebédszünet, ami lehetőséget adott a további társalgásokra és ismerkedésekre is. Az ebédszünet után egy újabb igehirdetést hallhattunk Varga Róbert nagykovácsi Tiszteletes Úrtól, majd nemekre és korosztályokra bontott kiscsoportokban oszthattuk meg egymással a felmerült gondolatokat, kérdéseket, együtt bonthattuk ki még jobban az Ige üzenetét. A napot egy záróáhítat zárta, majd mindenki hazaindult, legtöbbünk azonban úgy gondolom vegyes érzésekkel, az együtt töltött idő és a gazdag alkalmak örömével, de kicsit azért szomorúan is, hogy véget ért a nap és még egy fél évet várni kell a következőre.
A csendesnap témája a lelki és fizikai megfáradás volt, ami mindannyiunk számára aktuális téma, a fiatalabb generáció számára is, hisz legtöbbünk ekkor még vagy az érettségi előtt, vagy a vizsgaidőszak közepén, vagy egy hónappal a tanév vége előtt álltak. Fontos üzenet volt, hogy a hívő ember is elfáradhat, hiszen ő is ember, a fizikai lét korlátaival, ugyanakkor mégis hangsúlyos, hogy Isten milyen gyöngédséggel veszi kezelésbe a megfáradt gyermekeit, és hogy az erőtlen pillanatokban és életszakaszokban igazán csak Ő tud új erőt adni. Illés története volt az igeszakasz, amelyet alaposabban megvizsgáltunk, Illés azon életszakasza, amikor annyira belefáradt a folyamatos üldöztetésbe, hogy saját halálát kívánta. Pedig Illés az egyik, ha nem a legnagyobb próféta volt, így ne csüggedjünk mi sem, ha hasonlóan mélyre kerülünk. Hiszen az örömhír az, ahogy látjuk, hogy Isten milyen gondosan és mekkora szeretettel erősíti Illést, először fizikumát, majd a lelkét.
Számomra ez a csendesnap egy olyan élmény volt, amire nagyon szívesen gondolok vissza. Jó érzés volt nagyon, hogy találkozhattunk olyan testvérekkel és barátokkal, ismerősökkel is, akikkel csak ritkán, esetleg csak a csendesnapok alkalmával találkozunk. A legjobb talán mégis az volt, hogy az ember ott érezte, hogy az egész közösséget a Jézusba vetett hit kapcsolta össze és alapozta meg, az egész alkalomnak Jézus adott keretet. Az ilyen közösségi alkalmak pedig azért is nagyon jók, mert az ember megtapasztalhatja, hogy nincs egyedül a hitével, sőt ráébredhet, hogy egy ilyen viszonylag kis régióban is mennyi hasonló gondolkodású hívő fiatal van. Úgy gondolom, hogy a jövőben is nagy szükség van ezeknek a testvéri kapcsolatoknak az ápolására.
Az élménybeszámolómat pedig az Ézsaiás 40, 29-31 igeszakasszal zárnám:
,,Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.”
Mizsák Bálint
Ifjúsági hétvége Móron
2022. márciusa
November óta járok a közösségbe, így először volt lehetőségem résztvenni ifi hétvégén. A sok egyetemi tanulni valót hátrahagyva kicsit félve indultam neki a hétvégének. A társaság az elején hangosnak tűnt, de a kiscsoportos beszélgetéseken bebizonyosodott, hogy ez a „hangosság” nem tiszteletlenséget jelez, hanem egy hétköznapokon ritkábban találkozó, összeszokott csapat örömét.
Hálás vagyok az Úrnak, hogy olyan közösségbe hozott, ahol a vezetett és áldott alkalmak mellett, lehetőségem volt gyakorolni hitemet reggeli közös igeolvasások, közös imák során is. A táboron meglátszott, hogy Istennek a bizonyságtételekben, a feltett kérdésekben és még egy jól elrejtett merőkanál keresésében is ott van a keze munkája.
Az áhítatok alatt sok kérdésemre választ kaptam, de az egyik legfontosabb gondolatot számomra az Úr a Máté 26,36-46 által hozta elém Emese alkalmában: „A lélek kész, de a test erőtlen.”
Reménységem az, hogy akiket ezen a hétvégén megszólított Isten, a világ zajában is kitartóan virrasztanak majd, és ha elgyengülnénk „maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.” (Róma 8,26)
Vasárnap az alkalmak végeztével már nagyobb volt a csend és hiszem, hogy ez nem csak a sok játék és szórakozás okozta kimerültség jele volt, hanem annak a jele, hogy a szívünkre helyezett kérdések foglalkoztattak minket.
Csatári Dominik
Bizonyságtételek
Joó Enikő
Joó Enikő vagyok, 21 éves, a Biai Református Egyházközségbe járok kiskorom óta szüleimmel és testvéreimmel. Itt kereszteltek meg, itt konfirmáltam, illetve itt növekszem mind biológiai mind lelki értelemben. Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy adott nekem egy olyan gyülekezetet, ahol most már nem csak élvezem az engem körülvevő gyülekezeti tagok szeretetét, az istentiszteletet és a templom áldott légkörét, hanem már én is szolgálhatok a gyerekórákon, táborokban, és amit én kaptam az évek során, azt tovább is adhatom.
Hívő családba születtem, szüleim sokat szolgáltak, illetve szolgálnak a gyülekezetben, így példaként mindig előttem álltak. Később, az igazi megtérésemhez Isten az ifis alkalmakat használta fel leginkább, azokon keresztül szólt és sok mindenre rávilágított és világít rá még ma is az életemben. Nem volt teljes életátadásom, de volt egy kis gyermekkori elő megtérésem pár megerősítő imádsággal, amiben apukám segített.
Utóbb, konfirmációm környékén kétségbeestem, hogy nem kerülök a mennybe, de Isten lenyugtatott, imádkoztam és kértem, hogy mutasson rá arra, hogy én tényleg megtértem-e akkor kiskoromban. Elővettem a hajdani kis, mindennapos igemagyarázatos könyvemet, és az április 17.-ei oldal tetején lévő gyerekkori bejegyzésem szúrt szemet: „Ma hívtam be Jézust a szívembe.” Elöntött egy hatalmas öröm és békesség és még ott, azon az estén átadtam az életem Jézusnak.
A gimnázium első évében léptem be először a nagyvilágba, már nem voltam úgy védve, mint amikor általános iskolába jártam pár utcával lejjebb. Hirtelen kerültem bele a rohanó világba és annak minden szennyével találtam magam szemben. Akkor is nehéz volt, és manapság is nagyon nehéz olyan közösséget találni, ahol az ember önmaga lehet, a hitét megélheti és ahol elfogadják. A világ azt sulykolja belénk, leginkább a közösségi médián keresztül, hogy a külső a legfontosabb. így mindenki próbál megfelelni és beilleszkedni a világi társaságokba, több-kevesebb sikerrel.
A hívő embernek keresztyén környezetre is szüksége van, hogy ellensúlyozza a negatív behatásokat és egészséges keresztyén életet éljen. Hiszen mindazok élete, gondolkodása, értékei, akikkel folyamatosan együtt vagyunk, erősen formál bennünket. Ezért is jelent nekem a biai ifi fellélegzést, világból való kiszakadást hetente. Hiszen itt nemcsak elfogadnak úgy, ahogy vagyok, illetve hitben erősödhetek, hanem egészséges, világító emberi mintákat is láthatok magam előtt. Hálás vagyok az ifivezetőknek a sok áldott alkalomért, amire hétről-hétre készülnek, illetve a bensőséges szeretetkapcsolatért, amit velünk, ifisekkel ápolnak.
Istennek legyen hála, hogy adta ezt a közösséget, ahol minden héten új erőre kaphatunk egy alkalom, éneklés, beszélgetés, szendvicsezés és játszás kíséretében. Természetesen ifi után az esti séták, külön programok, imahordozások és a folyamatos kapcsolattartások sem elhanyagolhatóak. Ezeknél már csak az ifihétvégék és nyári táborok adnak még többet, ahol több napig közösségünk együtt tudja mélyíteni Istennel és egymással a kapcsolatot. Voltak mélypontok az ifi életében, de Isten mindig egybetartott minket. Jézus Krisztus sok ifis életét áthatotta és az Ő kegyelméből szemem láttára megtértek, ebből is láthatjuk, hogy milyen áldott közösség is ez.
Hálával teli szívvel járunk és hívogatunk másokat is, hogy ők is megtapasztalják: igenis léteznek még Isten-központú, befogadó és tiszta kisközösségek, ahol hétről-hétre kiszakadhatunk a világ sodródásából és nyomásából és Isten dolgaival együtt, zavartalanul foglalkozhatunk.
Szegedi Bálint
A nevem Szegedi Bálint. Budapesten születtem 1999. november 22-én. Azóta szüleimmel és testvéreimmel együtt Biatorbágyon élek.
Mérhetetlen hálával tartozom az Úrnak, amiért hívő szülők nevelhettek fel. Részben ennek köszönhetem, hogy Isten léte szinte sosem vált kérdésessé bennem, hiszen szüleim és nagyszüleim életében az Úr mindenhol és mindenkor megtapasztalható és megszólítható valóságos személyként volt jelen. Tudtam, hogy Ő nagyon szeret engem. Ennek megfelelően igyekeztem jó gyerekként viselkedni, hiszen tudtam, hogy Ő minden gondolatomat és tettemet ismeri, és nem akartam Őt elszomorítani. Hamar be kellett látnom, hogy ez egy lehetetlen vállalkozás: a magam erejéből nem lehetek méltó Istenhez. Egyre többször találkoztam a megváltás és az örök üdvösség gondolatával, és elkezdtem keresni az alkalmat, hogy én is átadhassam az életemet Jézus Krisztusnak. Harmadikos vagy negyedikes kisdiák lehettem, amikor egy Húsvét este döntöttem az én Megváltóm mellett, Ő pedig kegyelmébe fogadott engem. Én megvallottam előtte bűneimet, és elhatároztam, hogy ettől a naptól kezdve egyedül Őt akarom szolgálni.
2013-ban kezdtem el konfirmáció-előkészítő órákra járni, ahol szépen lassan megfogalmazódott bennem, hogy református lelkész szeretnék lenni. Ebben az időszakban vezetett el az Úr a gyülekezetünk ifjúsági csoportjába, amelyre a mai napig a legfontosabb lelki közösségemként tekintek. Az itt átélt élmények és alkalmak nagyban meghatározták azt az embert, aki most vagyok. Ahogy idősödtem, egyre több szolgálatot vállaltam a közösség fiatalabb tagjai között illetve a nyári gyermektáborokban. Ezek az alkalmak, feladatok valamint az ifi vezetőivel lefolytatott beszélgetések egyre inkább megerősítettek abban, hogy lelkipásztorként szolgáljam az Urat. Elhatározásomat illetően teljes bizonyosságot az alábbi bibliai Igéből nyertem:
„Te azonban légy józan mindenben, a bajokat szenvedd el, végezd az evangélista munkáját, töltsd be szolgálatodat!” (2 Timóteus 4,5)
Erre az Igére a mai napig az Úrtól való elhívásomként tekintek.
A gimnázium elvégzése után a döntésemben való békességgel, családom és gyülekezetem lelkészének a támogatásával, az Úrtól kapott indíttatással beadtam jelentkezésemet a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karára, ahova felvételt is nyertem. 2019 óta itt végzem tanulmányaimat, készülök későbbi szolgálataimra. Az Úrtól az utóbbi években rengeteg örömöt kaptam az egyetemi közösség, a tanárok és az igei alkalmak által.
Bizonyságtételemet azzal a csodálatos ígérettel zárom, amellyel még a teológia elkezdése előtt erősített engem az én Megváltóm:
„Légy erős, légy bátor és cselekedj! Ne félj, és ne rettegj, mert az Úristen, az én Istenem veled van, nem hagy cserben és nem hagy el, amíg be nem fejezed az Úr háza szolgálatához szükséges valamennyi munkát.” (1 Krónikák 28, 20)
Vincze Adél
Amikor az a téma kerül szóba, hogy hol és hogyan érdemes felnőni, – vagy amikor valaki a kamaszkoromról kérdez, mindkét esetben egyből, és csordultig hálás szívvel a biai református ifire gondolok. Ebben számomra nincs semmi romantikus nagyzolás, vagy költői túlzás.
14 éves koromban (2013. novemberében) juthattam el először az egyik szombati ifialkalomra, ahol olyan nagy szeretetet tapasztalhattam, mint amilyet még korábban sohasem. Mindenki nyitott, kedves, befogadó és barátságos volt velem. Éppen ezért elmentem a következő ifire is, és ez így folytatódott alkalomról-alkalomra. Sodort a szeretet. Azóta is lelkesen járok szombati áhítatokra, csendesnapokra, ifihétvégékre, nyári táborokba és kirándulásokra. Rengeteg vidám, színes, – és tartalmas élményt gyűjtöttem az évek során. Soha nem fogom elfelejteni, hogy milyen különleges volt Erdélyt bejárva a szerpentinen kanyargó kisbuszban énekelni és igehirdetést hallgatni. Hasonlóan maradandó emlék számomra egy hihetetlen pingpongozás: egyszer, mikor közös forgózás során elfogytak az ütők, mindenki különféleképp pótolta a hiányt: kézzel, deszkával, vagy éppenséggel könyvvel ütötte a labdát. Továbbá az asztalitenisz mellett a röplabdázáshoz is az ifi hozta meg a kedvem: egyszerűen nem tudok úgy a Dunára nézni, hogy ne jutna eszembe a sok vicces viziröpizés, ami a Kisorosziban lévő csendes hetek kihagyhatatlan programja volt.
Amellett, hogy több lelki testvért, legjobb barátnőt és a barátomat is itt kaphattam az Úrtól, ami mégiscsak a legfontosabb: itt hallhattam igazán a Szentháromság Istenéről és élhettem át azt, hogy Istennél valóban az örök élet beszéde van.
Mit mondhatnék még? Csodálatosan megtartó közeg ez az ifi. A hétköznapok után olyan jó szombatonként hasonló lelkületű emberekkel lenni, feltöltődni és megosztani egymással, hogy kivel mi történt a héten. Sokat erősödik a hitem ifivezetőim és ifitársaim hite, valamint bizonyságtételei alapján. Az imaközösségek pedig arra ösztönöztek, hogy otthon is, egyedül a csendben imádkozzak másokért Istenünk gondviselő kezébe helyezve őket.
Hatalmas öröm az, amikor új emberek csatlakoznak hozzánk, akik szintén az ifis társaink lesznek. Leírhatatlanul hálás vagyok Istennek azért, amiért a biai ifibe vezetett. Remélem minél többen élhetik majd át a jövőben azt, amit én is, sőt akár még annál is jobbat (még ha nehéz is elképzelnem ennél magasabb fokozatot).
